Nem hagy űrt maga után az SZDSZ - mondja egy alapító
Dátum: 2009-06-16 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:28:46.059055, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sokan szégyenkeznek az alapítók közül, hogy még Szabad Demokraták Szövetsége a párt neve - mondta Somogyi János. Példaként említette, hogy a 2006. október 23-i rendőrségi akciók áldozataiért a liberális párt nem emelte fel szavát, sőt, a parlamentben kiröhögték Révész Máriuszt, a megvert fideszes politikust.
(...)
Az SZDSZ betöltötte küldetését, és messzire került az eredeti elgondolástól, más célokat követ már, mint amiért létrejött - hangsúlyozta a párt alapítója. Hozzátette: ma a globális tőke érdekeinek a helytartója az SZDSZ, és nagyon káros a tevékenysége.
Somogyi János szerint nincs szükség tisztán liberális pártra, a Fidesz megfelelően képviseli a liberális eszméket. Nem baj, ha az SZDSZ elsüllyed, sőt, nem is hagy űrt maga után - emelte ki.