Koszorúzás Nagy Imre sírjánál
A Fidesz-KDNP frakciószövetség nevében Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, Lukács Tamás KDNP-s országgyűlési képviselő és Koszorús László, a Fidesz elnöki stábjának helyettes vezetője megkoszorúzta Nagy Imre sírját a néhai miniszterelnök és társai kivégzésének 51. és újratemetésének 20. évfordulóján, kedd délelőtt a Rákoskeresztúri Új Köztemető 300-as parcellájában.
Dátum: 2009-06-16 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135284
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:28:50.274900, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikusok némán megkoszorúzták az 1956-os emlékművet is. Nagy Imre sírjánál több civil is virágokat, mécseseket helyezett el.
Nagy Imre miniszterelnök és vádlott-társai, Maléter Pál, a forradalom honvédelmi minisztere és Gimes Miklós újságíró halálos ítéletét 1958. június 16-án hajtották végre. A holttestek kihantolása és azonosítása 1989 márciusában kezdődött meg. Az 1989. június 16-i újratemetés a rendszerváltás jelképes eseménye lett.
Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, egykori 56-os államminisztert, Maléter Pált és Szilágyi Józsefet, Nagy Imre egykori titkárságvezetőjét 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette az 1958-as vádak alól.