A hülyeség - ha fájna, 2003. április 17.
Ha a szocialisták elhatározzák: kell a hivatásos a seregbe, így kampányolnak: "zenebuzi", "szexőrült pornóíró", "használtan örökölt nő". A várt eredmény pedig nyilván ez: "A kölcsönösen hasznos élősködés szürreális primitivitásában tengődő őslakosok mind kénytelenek csatlakozni a szembenálló hadoszlopok egyikéhez." A szocialista gagyizmus ellen folytatott harc egy újabb állomásához érkeztünk, amikor megpillantottunk a Juhász Ferenc vezette Honvédelmi Minisztérium Zrínyi Kht-jának honlapján, a www.bevetes.hu-n egy filmkritikát. Az alábbiakban természetesen kép formájában is közzétesszük az oldalról a lementett cikket.
Dátum: 2003-04-17 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:34.735282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Íme a közpénzből fizetett verbunkos szöveg: "Adott a lakótelep. Abban Artin, a huszonhárom évesen is egy kiskamasz mentalitásával bíró, telepfüggő zenebuzi, és bátyja, Nate, a lyukból lyukba menekülő, szexőrült pornóíró. Aztán ott van még egynéhány tulajdontárgy: egy használt nagylakás, egy örökölt kislakás, meg egy használtan örökölt nő. De melyik kinek jut? Shakespeare óta tudjuk: sosem lesz jó vége, ha lenyúlod a rokonod csaját. Hát még ha a várára is fáj a fogad... Felbolydul a telep. Testvérviszály, autózúzás, ágyúgolyók és rock and roll rengetik meg az égbehúzó tömbök betonfalait. A kölcsönösen hasznos élősködés szürreális primitivitásában tengődő őslakosok mind kénytelenek csatlakozni a szembenálló hadoszlopok egyikéhez."
fidesz.hu