Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kevesebb beteget tud ellátni ezután a győri Petz kórház

Kevesebb beteget tud ellátni a finanszírozási szabályok változása miatt a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Győrött - mondta Szakács Imre (Fidesz), a fenntartó Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke kedden sajtótájékoztatón.


Dátum: 2009-06-16 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:28:53.476846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki politikus közlése szerint éves szinten több mint 700 millió forint elvonást jelent a győri fekvőbeteg-ellátó intézmény számára az áprilistól módosított finanszírozás. Ezt tetézi az évi 200 millió forintos bevételkiesés, amely a járóbeteg-szakellátást sújtja.

A közgyűlési elnök kitért arra: 2004 és 2008 között évente 1,5-2 milliárd forintos elvonást volt kénytelen elszenvedni a kórház a kormány intézkedései miatt. A teljesítményvolumen-korlát (tvk) feletti finanszírozás megszüntetését követően közel 800 dolgozót küldtek el az intézményből.

Mint mondta, az új finanszírozási rendszerből származó bevételkiesés mellett most a közüzemi díjak emelkedése, az áfakulcs változása és a bérpolitikai intézkedések ellentételezésének elmaradása összességében 1,6 milliárd forintos forráshiányt idéz elő éves szinten.

Ezek következtében a betegeknek a jelenleginél is hosszabb várólistákkal kell számolniuk - közölte Szakács Imre. Hozzátette: még kedvezőtlenebbé válik a helyzet az ortopédián, ahol 3 évet kell várni térdprotézisre, s 174-en várakoznak. Csípőprotézis-műtét előtt 168 beteg áll, számukra a várakozási idő 1,5 év. Szürkehályogműtétre pedig közel 900-an várnak a szemészeten.

Nehezíti a kórház anyagi helyzetét, hogy a fekvőbeteg-ellátásban részesülők 12 százaléka területen kívüli lakos, s utánuk nem fizet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) - mondta a közgyűlési elnök.

Szakács Imre közölte: a problémák felőrlik az egészségügyi személyzetet, már az ápolási területről is menekülnek a dolgozók.

A Petz Aladár kórház adóssága jelenleg 1,8 milliárd forint.

Kapcsolódó elemek