Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szolnok 14 milliárd forintot költ városfejlesztésre

Szolnok város történetének legjelentősebb beruházásai előtt áll - jelentette be sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc, a megyeszékhely polgármestere.


Dátum: 2009-06-16 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135302
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:28:55.941438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ehhez hasonlítható változás talán akkor történt a Tisza-parti városban, amikor a város lakosságszámát több mint másfélszeresére növelték a '60-as '70-es években.

A megyeszékhely vezetése sok területre kiterjedő fejlesztéseket indít, melyek segítik az emberek életminőségének javulását, ahol lehet, megállítja az elszegényedést, valamint szépítik a városképet, s új beruházásokat vont a településre. A beruházás teljes értéke meghaladja a 14 milliárd forintot.

Szalay Ferenc: Szolnok városa a gazdasági válság időszakában új utat mutat polgárainak. Ahogyan az évszázadok során oly sokszor, mi szolnokiak szembe megyünk az árral, s a fejlesztéseken keresztül teremtünk új munkahelyeket, adunk hitet és lehetőséget az embereknek itt Szolnokon. A Szolnok Épül Program nem csupán értékében jelentős, hanem teljességében. Ugyanis az élet

A fejlesztések során megújul a város központja, a Tisza fölött megépül Európa leghosszabb gyaloghídja, új terek, parkok lesznek. Számos intézmény, sportlétesítmény korszerűsödik, új labdarúgópálya, vízilabdás úszómedence épül. Másfél milliárd forintot költenek másfél év alatt csak útépítésre.

A város vezetője kiemelte: rendkívül fontosak a humán területet érintő változások.

Szolnokon nincs az iskolákban éhező gyerek, lányaink ingyenesen megkaphatják a HPV-vírus elleni védőoltást, a kismamák ingyenesen használhatják a helyi tömegközlekedést. De legalább ennyire jelentős, hogy anyagilag is segítjük nyugdíjas polgárainkat különféle díjkedvezményeken keresztül.

A Szolnok Épül Program első beruházásai június végén, július elején kezdődnek a belváros forgalomcsillapított övezetének díszburkolásával, valamint a gyaloghíd építésével.

Kapcsolódó elemek