Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

1989. június 16-án megszületett a nyugodt erő

Nagy Imre néhai miniszterelnök és mártírtársai újratemetésén, 1989. június 16-án megszületett a nyugodt erő - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke Budapesten, az '56-os vértanúk emléknapján, az újratemetés 20. évfordulóján.


Dátum: 2009-06-17 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:29:05.488411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzeti Fórum Egyesület Kölcsey Körének kedd esti megemlékezésén többen megjelentek az újratemetés egykori szervezői, rendezői, résztvevői közül, hogy felidézzék az akkor történteket, személyes élményeiket.

Lezsák Sándor az újratemetés előtt három nappal a Corvin téren tartott nemzetközi sajtótájékoztatót elevenítette fel, amelyre akkor még mint az MDF országos elnökségének delegáltja és mint rendező vett részt. 1956 után először a világ minden részéről érkeztek a sajtó képviselői - mondta.

Visszaemlékezése szerint az első kérdés az volt, mi a garancia arra, hogy nem lesz semmilyen váratlan esemény június 16-án. Erre Lezsák Sándor úgy válaszolt: "a három kicsi gyermekemet felhozom a feleségemmel együtt". Döbbent csend - folytatta -, majd "megtapsoltak a sajtó munkatársai".

Az Országgyűlés alelnökének véleménye szerint június 16-án megszületett a nyugodt erő, amely már megjelent március 15-én vagy a lakiteleki sátorban is, de igazán az újratemetés napján érzékeltette, hogy valóban erő és valóban nyugodt.

Lezsák Sándor úgy fogalmazott: ez az este legyen egy koszorú a húsz évvel ezelőtti nap emléke előtt, "egy főhajtás azok előtt, akiket eltemettünk akkor".

A rendezvényen Szécsi Árpád politológus rövid előadást tartott az újratemetés és a pártállam kapcsolatáról az általa kutatott pártdokumentumok alapján. Mint felidézte, 1989 májusának elején "sajnálkozva" állapította meg a hatalom, hogy az újratemetés betiltására nincs mód, ezért elsősorban arra törekedtek, hogy az eseményt ne lehessen politikai demonstrációra felhasználni.

Komolyan féltek arról, hogy az ellenzék - felhasználva a június 16-ai eseményt - megdönti a Németh-kormányt - mondta a kutató, aki számos olyan "eszközt" ismertetett, amit a pártállam bevetett az újratemetés előtt. Példaként említette a vasúti menetrend "finomhangolását" annak érdekében, hogy a vidékről érkezők ne érjék el a csatlakozásokat. Operatív bizottságot hoztak létre - folytatta -, hogy tájékoztassák a pártvezetést, manipulálási tervek, sajtótervek készültek arról, hogyan hangolják rá a közvéleményt a "nemzeti megbékélés" napjára, és fokozottan ellenőrizték a beutazó emigránsokat is.

"Ami a leggyomorforgatóbb, (...) az ügynökök személyre szabott instruálása" - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek