Fel kell lépni a föld, a vízvagyon és az erdők védelmében!
Úgy viselkedik a kormány, mint a rossz házasság végén az a fél, aki tudja: el kell hagynia a házat, s két kezével kapaszkodik mindenbe, még az utolsó fogkefét is magával vinné - fogalmazott Bencsik János szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2009-06-17 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:29:06.134469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus aláhúzta: vinni akarja a Bajnai-kormány az állami tulajdonban lévő erdővagyont, a vízkészletet és a magyar földvagyont is, mely az élelmiszer-önrendelkezésünk alapja. A kormány már mindent eladott, a nemzeti tankönyvkiadót, megtörtént a közlekedési infrastruktúra jelentős részének magánosítása, és most már az alapvető természeti forrásainkat - melyek mindenhol közösségi monopóliumban kell, hogy legyenek -, a földet, a vizet és a levegőt (hiszen az erdővagyon jórészt ezt is jelenti, a tiszta levegőt) is pénzzé akarja tenni - hangsúlyozta a fideszes honatya.
A kormány hagyjon föl ezzel a szándékával, s a Fidesz azt üzeni azoknak a befektetői köröknek, akik érdeklődnek a természeti vagyonunk iránt, hogy amint kormányváltásra kerül a sor, a Fidesz fel fogja bontani, meg fogja semmisíteni ezeket a szerződéseket - szögezte le Bencsik János.