Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Túlkütyüzött generáció

Néhány amerikai gyerekszoba elektromos szaküzletre hasonlíthat, hiszen egy felmérés szerint az ottani gyerekeknek átlagosan 11 elektromos eszközük van. És a szülők még mindig készülnek újabb meglepetésekkel.


Dátum: 2009-06-17 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135344
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:29:09.117008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az NPD Group piackutatói a 4 és 14 év közötti amerikai gyerekek felszereltségét kutatták és kiderült, hogy nekik átlagosan 11 elektromos eszközük van: mobiltelefonok, laptopok, játékkonzolok, tévék vagy digitális fényképezőgépek.

A felmérés szerint minden negyedik gyereknek saját játékkonzola van, a lányok pedig jobban szeretik a mobiltelefonokat és a laptopokat, mint a fiúk. A gyerekek által legtöbbet használt készülék a televízió, illetve a számítógép. Mint a szülők válaszából kiderült, a fiatalok hamarosan még több készülékkel gazdagodhatnak, a szülők egyharmada ugyanis idén is valamilyen elektromos eszközzel akarja meglepni a gyerekét.

A kisebb korosztályt elektromos tanulójátékokkal, míg az idősebbeket mobillal és digitális fényképezővel lepik meg a szülők. Az NPD 3212 olyan válaszadó részvételével készítette el az internetes felmérést, aki legalább egy 4 és 14 év közötti gyermeket nevel.

Kapcsolódó elemek