Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hetven százalékos forgalomnövekedés Siófokon

A Siófokon átvezető gépkocsiforgalom 50-70 százalékkal nőtt a tavaly tavaszihoz képest az M7-es fizetővé tételével - derül ki abból a gyorsjelentésből, amelyet Nagy István, a város önkormányzatának sajtószóvivője ismertetett. Az önkormányzat által saját költségre rendelt forgalomszámlálás gyorsjelentése március utolsó három napjában mért adatok alapján készült.


Dátum: 2003-04-17 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:35.759819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A négy helyszínen végzett forgalomszámlálás - az M7-esen januárban bevezetett kötelező matrica-használat következtében - az előzetes becsléseket jelentősen túlszárnyaló, az egy évvel korábbi adatokat jóval meghaladó növekedést mutatott ki. A napi átmenő gépjárműforgalom Siófokon 17.876. Siófok polgármestere, Balázs Árpád az elmúlt év végén fordult segítségért a gazdasági és közlekedési miniszterhez, hogy tegyék ingyenessé a sztráda Zamárdi és Világos közti mintegy húsz kilométeres szakaszát, amely így a települést tehermentesítő útként szolgálhatna. A siófokiak szerint csak így akadályozható meg, hogy a városra zúduljon a gépkocsiforgalom, amely különösen nyáron, az idegenforgalmi csúcs idején okozhat katasztrofális helyzetet. A mentességet megszerző Tata és Hatvan példájára hivatkozott a siófoki polgármester, a döntés végül az M7-esnél csak Székesfehérvár és Érd esetében volt kedvező.

Az illetékes tárca tavaszi közös forgalomszámlálást ígért, és miután ez elmaradt, az önkormányzat úgy határozott, maga is fölméri a forgalom növekedését. A siófokiak tudomása szerint a minisztérium esetenként fél óráig méri a forgalmat, de így, az önkormányzat megítélése szerint, valós napi adatokkal nem rendelkeznek. Mint Nagy István elmondta, a város nem támogat és főleg nem szervez forgalomlassító megmozdulásokat, egyetért viszont a díjmentesítést kérő aláírásgyűjtéssel.

- Az aláírt íveket és a márciustól minden hónapban elvégzendő forgalomszámlálás eredményeit összegző tanulmányt még a főidény előtt eljuttatja az önkormányzat az illetékes tárcához - közölte a szóvivő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek