Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megépülhet a világ első kiégett üzemanyag-tárolója

A kiégett üzemanyag és radioaktív hulladékok kezelésével foglalkozó svéd SKB cég a Forsmark telephelyet választotta Svédország kiégett üzemanyagának végleges tárolójának helyszínéül.


Dátum: 2009-06-17 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:29:13.525438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vállalat bejelentése szerint a létesítmény telephelyi munkálatai 2013-ban, míg a valós építés 2015-ben kezdődhet meg. A tároló a tervek szerint 2023-ban léphet üzembe, és ezzel a világ első végleges kiégettüzemanyag-tárolója lehet. Az SKB két évtizednyi kutatás után döntött a Forsmark atomerőmű közelében, Stockholmtól 100 km-re fekvő telephely mellett. A kiválasztott telephely ellenfele az Oskarshamnh melletti Laxemar telephely volt. A svéd atomerőművek összes kiégett üzemanyagát a végleges tárolóban fogják elhelyezni, 500 méter mélyen a kristályos alapba vájva.

Az SKB elnöke, Claes Thegerstorm szerint a telephely kiválasztása fontos mérföldkő a svéd nukleáris hulladék programban. Thegerstorm szerint az SKB most a tároló építésének megkezdéséhez szükséges engedély beadását készíti elő a dokumentáció összeállításával.

Az SKB a svéd nukleáris hatósághoz és a környezetvédelmi bírósághoz nyújtja be az engedélykérelmeket, várhatóan 2010-ben. A kérelemhez környezeti hatástanulmányt, és biztonsági elemzést is csatolnak majd. Az SKB szerint a forsmarki telephely kőzete a tároló szintjében száraz, és kevéssé repedezett, ezek pedig a vállalat szerint fontos paraméterek a hosszú távú biztonság szempontjából. Forsmark előnye továbbá, hogy a telephely kisebb helyet igényel, mint Laxemarban, azaz kevesebb sziklát kell kitermelni a tároló építéséhez. A felszíni létesítményeket egy már létező ipari létesítmény területén építik, ez csökkenti a környezetre gyakorolt hatást.

A végleges tároló mellett a svéd kiégettüzemanyag-kezelési rendszerben szerepel a már üzemelő Clab átmeneti tároló (az Oskarshamn telephelyen), és egy tokozó üzem a Clab mellett, amelynek építési engedélykérelmét az SKB már beadta.

A végleges tároló húsz éves kiválasztási folyamata során az SKB egész Svédországban vizsgálta a lehetséges telephelyeket, és nyolc lehetséges telephelyre készített megvalósíthatósági tanulmányokat. Ezt követték a Forsmark és az Oskarshamn telephelyek helyszíni vizsgálatai 2002 és 2007 között.

Kapcsolódó elemek