Négy bor viselheti 2009-ben a Bács-Kiskun Megye Bora címet
A Kecskeméti Borvárosban csütörtök délután átadták a megye legjobb borait elismerő okleveleket. Idén is négyféle bor, vörösben a Frittmann testvérek 2007-es évjáratú bora, fehérben Font Gábor 2008-as Cserszegi Fűszerese, rozé kategóriában Csengődi István Sauvignon Blanc, illetve desszertbor kategóriában a Kunvin Borászati kft. Azuerus Rajnaija viselheti egy éven át a 'Bács-Kiskun megye bora' címet. Az átadást követően Bányai Gábor, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke bejelentette, hogy új jégvédelmi rendszerre pályázik a megye Vajdaság tartománnyal közösen.
Dátum: 2009-06-18 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135402
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:29:27.382677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Köszöntőjének végén Bányai bejelentette, hogy a biztonságos termelés feltételeinek kialakításáért Vajdaság tartománnyal közös pályázatot nyújt be Bács-Kiskun az EU-hoz, hogy jégvédelmi előrejelző rendszer épüljön ki e két térségben.
A Duna Borrégió elnökasszonya megköszönte a megyei 5 milliós marketingalapot, s fölhívta rá a figyelmet, hogy különböző pályázati pénzekkel a Duna Borrégió egyesület ezt a pénzt még egyszer ugyanennyivel kegészíti.