Milosevics követeli kihallgatását
A hágai Nemzetközi Törvényszék vádlottja, Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő követeli a szerb hatóságoktól, hogy őt is hallgassák ki egyes politikai bűncselekményekben való állítólagos érintettsége kapcsán.
Dátum: 2003-04-17 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9480
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:36.642151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ivica Dacic, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke csütörtökön közölte, hogy Milosevic jogi tanácsadója, Zdenko Tomanovic útján követelte a nyomozóhatóságoktól, hogy őt is hallgassák ki scheveningeni börtönében a vádak kapcsán. Dacic cáfolta, hogy az SPS-nek bármi köze lenne a múltban történt, s most napvilágra került bűncselekményekhez. Követelte az állami szervektől, hogy derítsenek fényt minden bűntettre, amely a 2000. októberi rendszerváltás előtt és utána történt. Zoran Djindjic szerb miniszterelnök meggyilkolása után a hatóságok kíméletlen hajtóvadászatot indítottak az alvilág ellen. A másfél hónapja tartó rendőrségi fellépés során számos, eddig tisztázatlan bűntett és politikai hátterű bűncselekmény hátterére derült fény.
A hatóságok eddig egy politikai bűncselekménnyel hozták közvetlenül kapcsolatba Milosevicet. A rendőrség szerint Nebojsa Pavkovic volt vezérkari főnök beismerte, hogy három éve a volt államfő utasítására bocsátott katonai helikoptert Vuk Draskovic ellenzéki vezető merénylőinek rendelkezésére. Az alvilág elleni hajsza során fény derült a milosevici rezsim idején történt legsúlyosabb politikai bűncselekményre, Ivan Stambolic volt szerb elnök meggyilkolására. A politikus elrablására és kivégzésére Rade Markovic, a milosevici titkosszolgálat egykori teljhatalmú főnökének parancsára hajtotta végre az akkori állambiztonsági kommandó, a vörössapkás osztag öt tagja. Mivel Markovic köztudottan Milosevic vagy éppen neje, Mirjana Markovic parancsára cselekedett, a hatóságok korábban jelezték, hogy mindkettejüket ki akarják hallgatni az ügy kapcsán. Markovic asszony azonban Oroszországba szökött, és nem hajlandó eleget tenni a rendőrségi idézésnek. Noha Hágában jelezték, nincs akadálya annak, hogy belgrádi nyomozók börtönében kihallgassák Slobodan Milosevicet, nem tudni, hogy erre mind ez idáig miért nem került sor.
MTI - fidesz.hu