Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kockázatos a guantánamói foglyok befogadása

A Fidesz képviselője a mai napon megbeszélést folytatott az amerikai elnök guantánamói különmegbízottjával.


Dátum: 2009-06-18 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135417
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:29:32.140002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter közleményében úgy fogalmaz: a Fidesz a jelenlegi magyarországi helyzetben kockázatosnak tartja a terrorizmussal gyanúsított rabok befogadását. Mint írja, a magyar kormány ugyanis jelen körülmények között sem képes garantálni a rendet és a közbiztonságot az országban, amint azt az elmúlt időszak kirívóan brutális bűncselekményei is megmutatták.

"Sajnos az ügy kapcsán jelenleg a nemzetbiztonsági érdekek érvényre juttatását sem várhatjuk a kormánytól, mert az rendszeresen belpolitikai célokra használja fel eszközként a titkosszolgálatokat" - zárul Szijjártó Péter,

a Fidesz elnöki stábjának vezetőjének közleménye.

Kapcsolódó elemek