Kormányzati segítséget a szabolcsi meggytermelőknek
Kormányzati segítséget kért a szabolcsi meggytermelőknek Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján, Nyíregyházán.
Dátum: 2009-06-18 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:29:32.472658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus szerint az agrárkormányzatnak indítványoznia kell az Európai Unió által is megengedett növényvédelmi és szállítást elősegítő támogatások odaítélését.
Hiába a 2007-es fagykár, hiába a 2008-as "meggymizéria", valamint a megyét sújtó aszály és jégverés, az agrártárca a kisujját sem mozdítja a szabolcsi gazdák megsegítéséért - mondta a képviselő.
Simon Miklós szerint a meggypiaci zavarokat a kereskedők ügyeskedései gerjesztik, aminek eredményként busás haszonra tesznek szert, a meggytermelők viszont kénytelenek önköltség alatt, kilogrammonként 40-50 forintos áron adni az árujukat.
Félő, hogy a veszteséges évek miatt a gazdálkodók felhagynak a termeléssel, így több ezer szabolcsi család sorsa pecsételődik meg - mondta a politikus.
Lenti István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tanácsnoka elmondta: a megyében jelenleg 4100 hektáron termelnek meggyet, ez a termőterület azonban a monília és a drasztikus fakivágások miatt gyorsan csökken.