Katasztrófaalapot hoznának létre
Magyar Nemzeti Katasztrófaalap létrehozását kezdeményezik a súlyos viharkárokat szenvedett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye országgyűlési képviselői. Arra kérik a kormányt, szeptember 30-ig terjesszen be országgyűlési határozati javaslatot az alap létrehozására, és gondoskodjon róla, hogy a szükséges források elkülönítetten szerepeljenek a 2010. évi költségvetésben.
Dátum: 2009-06-19 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:29:50.844179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jakab István Magosz-elnök, szabolcsi országgyűlési képviselő a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta, Magyarországon felszámolták az ágazati katasztrófavédelmi alapokat, a mezőgazdasági kárenyhítési alapban is mindössze nyolcszázmillió forint van. A klímaváltozás körülményei között ez szerinte tarthatatlan, ráadásul nem konform az EU hosszú távú elképzeléseivel sem, ugyanis az unió a 2013-tól érvénybe lépő költségvetési irányelvei között is prioritást kap a klímaváltozásnak kitett emberek és a termelés biztonságának garantálása.
A szabolcsiak javaslata szerint a létrehozandó katasztrófaalap forrásait elemi csapás esetén azonnali kárenyhítésre fordíthatnák, garantálva a lakhatás minimális biztonságát. Tilki Attila fideszes országgyűlési képviselő a kezdeményezést nulladik lépésként értékelte a súlyos helyzet kezelése érdekében. Úgy nyilatkozott, a képviselők egységes álláspontját nem lehet figyelmen kívül hagyni a kormányzatnak. Az északkeleti megye 33 települését június 7-én érte jégverés, a Dél-Dunántúlon pedig tegnapelőtt pusztított vihar. A károk több milliárd forintra rúgnak, amit csak súlyosbít, hogy a károsultak mintegy ötven százaléka nem rendelkezik az öngondoskodáshoz szükséges önerővel, nincs biztosítása, az eddigi kormányzati intézkedések pedig tovább növelik hátrányukat azokkal szemben, akik képesek kifizetni a biztosítás költségeit. A Seszták Oszkár szabolcsi közgyűlési elnök által előterjesztett és 18 országgyűlési képviselő által elfogadott javaslat kitér arra: ösztönözni kell az öngondoskodásra, ám a tömegeket sújtó katasztrófáknál nem lehet pusztán erre támaszkodni.