Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szociális boltok a Balatonnál is

Nem a legrászorultabb somogyi gazdálkodók élnek a Balatonnál és a tó közelében, mégis úgy adódott: a jövő héten Bolgáron, majd azt követően Siófokon nyílik szociális bolt - mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) somogyi elnöke.


Dátum: 2009-06-19 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:29:51.205842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szabó Tamás fideszes szakpolitikustól a lap megtudta: habár Somogyban a tervezettnél lassúbb a szociálisbolt-hálózat indítása, nincs ok arra, hogy lemondjanak a helyi termelők áruinak értékesítését szolgáló üzletek nyitásáról.

Nepperek nem szállhatnak be ezekbe a kisvállalkozásokba, Balatonbogláron és Siófokon kizárólag a helyi és a településekhez közeli falvakban megtermelt friss zöldségek, gyümölcsök, üdítőitalok, tej- és tejtermékek árusítására lesz lehetőség - szögezte le a Magosz somogyi elnöke. Szabó Tamás abban bízik, hogy néhány napon belül Kaposvárott is elhárul az akadály a megye harmadik szociális boltjának megnyitása előtt.

Mint arról a Magyar Nemzet már korábban beszámolt, a Magosz Budapesten nyitotta meg az első szociális boltot, s céljuk, hogy idővel országos hálózattá nője ki magát a kezdeményezés.

Kapcsolódó elemek