Világverseny Baján
Évtizedes kihagyás után Baján újra motorcsónakos világbajnoki futamot rendeznek. A Fidesz-KDNP színeiben megválasztott városvezetők a településnek a sportéletben is vissza kívánják szerezni a "vizek városa" rangot, amelyet amúgy a helyi adottságok alapján méltán viselhet a hajdani Bácska fővárosa.
Dátum: 2009-06-19 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:29:51.543353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vízek városaként is említhetjük Baját, hiszen történelmében a honfoglalás korától kezdve a Duna mindig is meghatározó szerepet töltött be. Évszázadokig a víz volt a kereskedelem fő útvonala, és az itt élők megélhetésének egyik fontos forrása. A hajózás, a kikötő, vagy éppen a vízimalmok mind-mind a bajai tájkép jellegzetességei voltak. Voltak - mondhatnánk, hiszen a magunk mögött hagyott évtizedek során a vízi élet szép lassan elkopott, és Bajáról az átlagember agyában manapság leginkább a híres hallé jut eszébe. Persze ez sem semmi, hiszen a bajai hallé tényleg kiváló, feltéve, hogy a hajdani szegény halászlegények receptje szerint, vagyis tésztával készítik el. Ám a Fidesz-KDNP színeiben megválasztott dr. Révfy Zoltán polgármester által vezetett bajai önkormányzat tagjait, illetve a helyi sportembereket nem olyan fából faragták, hogy ezzel beérjék és egykönnyen lemondjanak a város mellett ringó Duna adta lehetőségekről.
Törekvésüknek köszönhetően június 20-án és 21-én - sok-sok évnyi szünet után - újra rangos vízi rendezvény helyszíne lesz a bácskai város, amelynek a neve ennek köszönhetően remélhetőleg visszakerül a motorcsónak-világ eseménynaptárába.
A verseny kapcsán Vő András, a Magyar Motoros Vízisport Szövetség alelnöke kijelentette: "azt szeretném, ha a városban feléledne, és ismét a régi fényében ragyogna a motorcsónak-versenyzés. Fantasztikus hangulata volt egykor itt a versenyeknek, Baja világ- és Európa-bajnokokat adott a sportágnak, gondoljunk csak Csapláros Lászlóra, Sarkadi Sándorra, Volentér Lászlóra Vagy Pfeil Zoltánra". A helyi Spartacus SC és a Vő Racing Team képviselőjének az idősebbik fia, az egy híján húsz éves Viktor amúgy tavaly világbajnoki bronzot szerzett az O 125-ös kategóriában, de a kisebbik fia, a tizenhat éves Kornél is egyre jobb eredményeket ér már el ebben a sportágban.
A világbajnoki futamot a bajai Dunaparton tartják, amely kapcsán azt is fel kell jegyezni: valószínűleg sohasem hallhatnánk a Kék Duna Keringő andalító dallamait, ha egy gazdag kereskedő fiaként éppen nem Baján gyerekeskedik Karl Beck, Petőfi barátja, akinek a verse ihlette meg Johann Strausst, hogy megkomponálja a világhírű keringőjét. Hát ezt a Dunapartot szeretnék a júniusi versennyel újra világhírűvé tenni a bajai motorcsónakosok.
A bajai verseny részletes időrendje:
Jún. 20., szombat:
• 08.30-11.30: O-125 (Axial Kupa Nemzetközi verseny szabadedzései), F-350 (Európa Bajnokság, 1. forduló szabadedzései),
• F-500 Világbajnokság, 2. forduló, szabadedzései
• 11.30-14.30: időmérő edzések (12.30-13.30 között ebédszünet)
• 15.30-17.00: O-125, F-350, F-500 első futamok
Jún. 21., vasárnap:
• 08.30-11.30: szabadedzések
• 11.30-14.00: O-125, F-350, F-500; második futamok
• 12.00-13.00 között ebédszünet
• 14.00-15.30: O-125, F-350, F-500; harmadik futamok
• 15.30-16.00: F-350 negyedik futam
• 16.30 - DÍJKIOSZTÓ