Tömeges kórházcsődhöz vezet az új finanszírozási rendszer
Az új kórházfinanszírozási rendszer az ellátás színvonalának romlásához és tömeges kórházcsődhöz vezet: Mikola István szerint "cseberből vederbe jutottunk" az áprilistól érvényes egészségügyi finanszírozással.
Dátum: 2009-06-19 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:29:53.615905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mikola István fideszes képviselő pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, megszűnt a teljesítményvolumen-korlát, aminek helyébe az úgynevezett vegyes finanszírozás lépett: a kórházak az előző, 2008. évi finanszírozási bázisuknak garantáltan csak a 70 százalékát kapják meg, míg az efeletti 30 százalékot úgynevezett lebegő súlyszámos degresszió szerint fizeti ki az egészségbiztosítási pénztár.
"Ha a jelenlegi teljesítményeket vesszük figyelembe, akkor 2009-ben a kórházak 10 százalékkal kevesebb pénzt fognak kapni az előző esztendőhöz képest. Ez nagyságrendileg 35-40 milliárd forintot jelent" - hangsúlyozta a politikus.
Ha ehhez hozzávesszük a megszorítások miatti közel 10 milliárd forintos forráskivonást - tette hozzá -, akkor az elvonás mértéke ennél is nagyobb.
Ha az egészségügyi kormányzat továbbra is ragaszkodik ezekhez a megszorításokhoz, akkor "első lépésként az ellátás minősége romlik, második lépésként pedig kórházcsődök tömegével kell számolni" - hangsúlyozta a Fidesz szakpolitikusa, hozzátéve: vannak olyan számítások, amelyek szerint 50-60 kórház mehet csődbe.
"A kórházbezárásokból soha nem lesz pénz. (...) Nem lesz több pénzünk, hiszen az egészségbiztosítás a betegellátást, és nem a kórházakat vagy ágyakat finanszírozza" - fejtette ki.
Mikola a jelenlegi finanszírozás egyik következményének azt tartja, hogy a kórházak ráállnak a 70 százalékos kiadási limitre, vagyis erre a szintre szorítják le a teljesítményüket. Csökkenő betegforgalom, növekvő várólisták, ügyeletösszevonás, nyugdíjazás, létszámstop - sorolta a szakpolitikus az "eredményeket".
"A költségvetési gazdálkodás legnagyobb réme és veszélye a kiszámíthatatlanság: ha évközben új finanszírozási rendszert léptetnek életbe, (...) az intézeteknek ez egy olyan bizonytalanságot eredményez, amely mellett költségvetési típusú gazdálkodás biztonsággal nem folytatható" - szögezte le a politikus.
Megfogalmazása szerint ez az oka annak, hogy a kormányhoz eddig lojális Kórházszövetség "most először vészkiáltásokat harsog és kórházcsődöket vizionál".
Mikola István problémának tartja azt is, hogy - az infláció, az energiadrágulás, az áfaemelés és a forint árfolyamesése miatt - megnőttek a diganosztikához és gyógyításhoz szükséges ráfordítások.
Azt várjuk a kormánytól, hogy ne semmizze ki a humánoldalt: az egészségügyet, az oktatást és a szociális területeket - jelentette ki Mikola István, aki szerint a válságkezelésben világszinten épp ezeket a területeket erősítik meg.