Medgyessy szava egy fabatkát sem ér
Mára bebizonyosodott, hogy Medgyessy Péter személyes garanciavállalásai egy fabatkát sem érnek. Medgyessy nem csak a szülőket és a gazdákat, hanem a beteg embereket is becsapta ígéreteivel. A Fidesz Egészségügyi kabinetje felháborodásának jeléül közleményt adott ki a gyógyszertámogatásokkal kapcsolatos miniszterelnöki hazugságokról.
Dátum: 2003-04-17 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9487
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:38.727151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz Egészségügyi Kabinetje megdöbbenéssel értesült arról, hogy azokat a beteg embereket, akik egy éve várták, hogy - Medgyessy Péter személyes garanciavállalásának megfelelően - végre ingyenesen jussanak hozzá gyógyszereikhez, a szocialisták szintén becsapták.
A csontritkulás kezelésére szolgáló gyógyszerekről már nem is beszélnek, a szív és érrendszeri gyógyszerek esetében pedig azt kalkulálgatják, hogy csak néhány beteg egyes gyógyszereit tennék ingyenessé.
Mára ott tart a Medgyessy-kormány szűkmarkúsága, hogy mindössze a közgyógyellátottak egytizedét kitevő betegeknek nyújtanák a kedvezményt, azt is megalázó adminisztratív procedúra árán.
A Fidesz Egészségügyi Kabinetje, valamint a polgárok immár többedszer tapasztalhatják meg, hogy Medgyessy Péter személyes garanciavállalása kevesebbet ér, mint a papír, amire írta.
Budapest, 2003. április 17.
Fidesz - Magyar Polgári Párt
Egészségügyi Kabinet