Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz-KDNP támogatja Bakát

Igennel szavaz a Fidesz-KDNP frakciószövetség a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt Baka András megválasztására hétfőn - jelentette be Navracsics Tibor frakcióvezető, miután a képviselőcsoport ülésén meghallgatták a jelöltet.


Dátum: 2009-06-22 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135558
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:30:18.464974, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A frakcióvezető azt mondta: három ellenszavazattal és nyolc tartózkodással a 142 képviselő túlnyomó többsége úgy döntött, hogy igennel szavaznak, továbbra is támogatni fogják Baka Andrást, ahogy az eddigi négy alkalommal is támogatták a köztársasági elnök jelöltjét.

Kérdésre válaszolva hozzátette: volt olyan indítvány, amely lelkiismereti szavazást javasolt, lehet, hogy a három nemmel szavazó között volt az, aki inkább lelkiismereti szavazást szeretett volna, de "kötelező igent" fogadott el a frakciószövetség.

Navracsics Tibor szerint azért tartották szükségesnek Baka András meghallgatását, mert egyrészt korábban nem találkoztak vele, másrészt pedig a jelölt is jelezte, hogy szívesen találkozna a frakciószövetség tagjaival. Mint mondta, a csaknem egyórás meghallgatáson a jelölt vázolta elképzeléseit és kérdéseket lehetett feltenni neki. "Meggyőző volt a jelölt úr, a frakciószövetség túlnyomó többségét meg is győzte" - tette hozzá kérdésre válaszolva Navracsics Tibor.

Szintén kérdésre Navracsics Tibor azt mondta: a nyílt szavazás nem lehetséges, ezzel az összes frakció egyetért, csak a szocialisták ragaszkodnak hozzá. Szerinte a nyílt szavazást jogszabály sem teszi lehetővé, emellett pedig olyan gyakorlatot honosítana meg, amely szerint innentől kezdve minden személyi kérdés nyílt szavazás tárgyává tehető. Arra a felvetésre, hogy ha a szocialisták valamilyen módon bemutatják a szavazólapjukat és a jelölt ismét nem kap kétharmados támogatást, akkor a gyanú árnyéka a Fideszre vetülne-e, Navracsics Tibor úgy válaszolt, egyrészt a gyanú árnyéka nincs is a Fideszen, másrészt semmit nem bizonyít egy szavazólap bemutatása, hiszen mi sem egyszerűbb annál, mint bemutatni, aztán érvénytelenné tenni a lapot.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesznek lesz-e technikai válasza egy esetleges ilyen szocialista akcióra, a frakcióvezető azt mondta, ők "semmilyen hackra, balhéra, mulatságra nem készülnek".

A Fidesz-frakció hétfői ülésén döntött arról is, hogy az európai parlamenti képviselőnek megválasztott Áder János helyére Pelczné Gáll Ildikót jelöli az Országgyűlés alelnöki posztjára. Navracsics Tibor szerint a fideszes képviselők erről 107 igen és 8 nem szavazattal döntöttek.

Kapcsolódó elemek