Becsődölt kormányzati politika, csődbe juttatott kórházak
A kórházak költségvetésének drasztikus csökkentésével a kormány a kisebb városi kórházakat szinte azonnal padlóra küldi - fogalmazott interpellációjában Horváth Zsolt.
Dátum: 2009-06-22 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:30:24.087377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az új rendszerben az intézmények a tavalyi teljesítménynek már csak a 70 százalékát fizetik ki teljes díjjal, a fennmaradó 30 százalékot egy ún. lebegtetett pontérték alapján osztják ki - magyarázta. Nos, Ön nemcsak a pontértéket, de a valós adatokat is sokáig lebegtette, most azonban már nem titkolhatóak el többé a valós számok. Feketén-fehéren kiderült: a volumenkorlát nem szűnt meg, csak átalakult. A helyzet annál is rosszabb, mint arra számítani lehetett: az első adatok szerint a 70 százalékos teljesítmény felett a 150 ezer Ft-os teljesítménypontnak jóval kevesebb, mint a felét fizetnék csak ki! - emelte ki Horváth Zsolt.
Hogy mit jelent mindez? A szakma szerint újabb, körülbelül 10 százalékos forráskivonást. A kisebb városi kórházakat ezzel szinte azonnal padlóra küldik: a már most is adóssággal küzdő intézményeket, amelyek kevesebb esetszámot tudnak elszámolni, csődbe juttatják! - hívta fel a figyelmet a fideszes politikus. Hozzátette: mit tehet egy kórházigazgató ebben a helyzetben? Elbocsátásokról már szó sem lehet, így is jó néhány szakmában kritikus már a létszámhiány. Szóba jöhet még a fejlesztések, karbantartások elhalasztása, de sok intézménynél már ezen is túl vannak. Marad a kezelések elhalasztása, a várólisták felduzzasztása, vagy egyes gyógyító eljárások fizet őssé tétele. Azaz fizessen, vagy várakozzon még többet a beteg! - mutatott rá.
A Kórházszövetség szerint a jelenlegi pénzből nem lehet elfogadható színvonalon működtetni a kórházakat. Jelezték azt is: az új finanszírozás miatt bekövetkező csődökért sem a kórházvezetők, sem az egészségügyi dolgozók nem vállalnak felelősséget.
Úgy gondolom, a felelősség azt terheli, aki többletforrásokról beszél, miközben pénzt vesz el az egészségügyből - szögezte le a képviselő. Azt terheli, aki a volumenkorlát eltörléséről beszél, miközben még súlyosabb helyzetet teremt az évek óta mostohán kezelt ágazatban. "Kérdezem: ténylegesen mekkora pénzt vesznek el az új finanszírozással a kórházi ellátórendszerből? Hogyan kívánja megelőzni a várható csődhullámot? Egyáltalán: érez-e felelősséget a kialakult helyzetért?" - fordult a miniszterhez a Horváth Zsolt.
Válaszában Székely Tamás miniszter kijelentette: a gazdasági válság miatt muszáj volt forrást elvonni az egészségügytől. Hozzátette: egyes kórházakban már kezelik azokat a betegeket, akiknek előreláthatólag hosszabb időt kellett volna várakozniuk a várólistákon. Bizonyos felmérések alapján továbbá elmondható: nem minden esetben nőttek a várólisták.
Horváth Zsolt viszontválaszában hangsúlyozta: nem fogadja el a miniszteri választ. Nem kaptam választ kérdéseimre, a Miniszter Úr nem árulta el, hogyan kívánja elkerülni a közelgő csődöt. Nem véletlen, hogy a Kórházszövetség egységesen áll ki az ügyben, hiszen világos, hogy a jelenlegi politikával az év végére az egészségügyi alap hiánya 250 milliárd forintra fog nőni. Ez megengedhetetlen - tette hozzá a képviselő.
A kormányt támogató parlamenti többség elfogadta a miniszter válaszát.