Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemondott az SZDSZ Heves megyei elnöke

Lemondott tisztéről Gyurkó Péter, az SZDSZ Heves megyei elnöke. Július 4-ig, a párt országos tisztújító küldöttgyűléséig még ellátja feladatát.


Dátum: 2009-06-22 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:30:27.838758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ugyanakkor július 4-ig, vagyis a párt országos tisztújító küldöttgyűléséig még ellátja feladatát. Ezt követően választják meg az új megyei elnököt - tette hozzá.

Lépését az MTI-nek azzal indokolta, hogy az elmúlt egy évben nem sikerült megvalósítani az általa is meghatározott célt, az SZDSZ modernizálását.

Szintén nem történt előrelépés olyan, a vidéki szervezetek által fontos feladatként kezelt területeken, mint az önkormányzatok, a közigazgatás, a környezetvédelem és a mezőgazdaság - sorolta a leköszönő pártvezető.

Gyurkó Péter a párt jelenlegi elnökét, Fodor Gábort váltotta a Heves megyei szervezet élén, azt követően, hogy Fodort egy éve a párt országos vezetőjévé választották.

Kapcsolódó elemek