Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tömegsírok Irakban

Öt jeltelen sírt találtak Dél-Irakban a szövetséges brit-amerikai erők; a sírokba egyelőre ismeretlen számú halottat hantoltak el - jelentette be csütörtökön az iraki hadműveleteket irányító amerikai középső parancsnokság vezetője.


Dátum: 2003-04-17 20:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:39.643681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Bászrától délnyugatra fekvő Zubeir mellett kedden egy olyan sírt találtak a brit katonák, amelybe két halottat temettek, szerdán pedig négy további közös sírt, egyelőre ismeretlen számú ember földi maradványaival - közölte az AFP egy brit katonai szóvivő tájékoztatása nyomán. A sírokra az iraki lakosság hívta fel a brit katonák figyelmét. A térséget ellenőrző brit parancsnokság őrséget állított a sírok mellé, bejelentve, hogy rendőrségi szakértők fognak vizsgálatot folytatni a helyszínen, törvényszéki orvos bevonásával. A Kurdisztáni Hazafias Szövetség szerint az észak-iraki Kirkuk mellett egy olyan tömegsírt fedeztek fel, amely több mint 1500 áldozat földi maradványait rejti - jelentette csütörtökön az IRNA iráni hírügynökség. A tömegsírt annak a háznak a közelében fedezték fel, amelyben Ali Hasszán el-Madzsid tábornok, a hírhedt "vegyi Ali", Szaddám Huszein iraki elnök unokatestvére lakott. Madzsid akkor tett szert a "vegyi Ali" névre, amikor 1988-ban vegyi támadást vezényelt az ország északi részén lázongó kurdok ellen, több ezer polgári lakost megölve egy faluban. A Kirkuk melletti tömegsírban a PUK szerint valószínűleg kurd politikai foglyok - közöttük 20 éve eltűntek - földi maradványai vannak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek