Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem szavazhatnak külön a szocialisták

Elutasította a Fidesz az MSZP azon javaslatát, hogy a szocialisták külön urnába dobhassák szavazataikat a főbírójelöltről. Ezt a rendkívüli házbizottság ülése után jelentette be Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója.


Dátum: 2009-06-22 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:30:30.474607, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert elmondta: a szocialisták javaslata sérti a szavazás titkosságára vonatkozó szabályokat, amelyek szerint úgy kell eljárni, hogy ne lehessen azonosítani sem azt, hogy ki adott le szavazatot, sem pedig a képviselők pártállását.

Répássy Róbert hozzátette, hogy a jelek szerint a szocialista frakció vezetése nem képes a frakciófegyelmet biztosítani, mert olyan javaslatokat vetnek fel, amelyekkel saját képviselőik szavazatát akarják ellenőrizni.

A fideszes politikus szerint "ha csak a Fideszen múlik, hétfőn főbíró lesz Baka András", más kérdés, hogy a Fidesz-KDNP szavazatai ehhez nem elegendőek.

Sólyom László köztársasági elnökké választása Répássy Róbert szerint politikailag és matematikailag is más eset volt, szoros eredmény volt várható, vetélytársak között dőlt el a választás, míg Baka András most a kétharmados támogatottságért versenyez.

Emlékeztetett: semmi olyan nem történt akkor, ami a szavazás titkosságát sértette volna, ezt az Alkotmánybíróság is megállapította, akkor az történt, hogy a képviselők egy része szabad akaratából a társának, vagy megyei elnökének mutatta meg, hogy miként szavazott.

A Fidesz frakcióigazgatója elmondta: két urnába dobják most is a szavazatokat, de nem pártok szerint; a szavazást egy ellenzéki és egy kormánypárti jegyző felügyeli, egymás mellett állva. Hozzátette: a szavazócédulákat ezt követően összeöntik, és megszámolják.

Kapcsolódó elemek