Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MDF maroknyivá zsugorodott botránypárt

Mára egy olyan maroknyivá zsugorodott botránypárt lett a Magyar Demokrata Fórum, amely tevőlegesen is felelős a rossz kormányzásért, és annak káros következményeiért - írta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MDF elnökének levelére válaszul hétfőn.


Dátum: 2009-06-23 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:30:33.752995, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombaton, a párt országos gyűlése után mondta azt: a Fidesz és az MDF együttműködése elengedhetetlen abban, hogy a következő időszakban a szélsőjobb további erősödését meg tudják akadályozni. Orbán Viktor Fidesz-elnök erre hétfőn úgy válaszolt, soha nem volt még olyan helyzetben, hogy egy hölgy erőltette volna rá magát. Dávid Ibolya ennek kapcsán levelet írt Orbán Viktornak.

A Fidesz helyettes szóvivője hétfő délutáni közleményében megköszönte az Orbán Viktornak küldött levelet, és azt írta: Magyarországon a szélsőséges politikai szervezetek megerősödésének oka az egyre mélyebb szociális válság, és az a reménytelen helyzet, amelybe az elmúlt hét év sikertelen kormányzása sodorta az országot.

"Sajnos a Magyar Demokrata Fórum mára egy olyan maroknyivá zsugorodott botránypárt lett, amely tevőlegesen is felelős a rossz kormányzásért, és annak káros következményeiért" - fogalmazott Cser-Palkovics András.

A fideszes politikus kifejtette: amikor arra lehetőség lett volna, éppen a Magyar Demokrata Fórum akadályozta meg, hogy véget érjen a rossz kormányzás, az adótörvények elfogadásával ugyanis a Dávid Ibolya által vezetett párt tartotta hatalomban a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon által vezetett kormányokat.

Kapcsolódó elemek