Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pécs ellen szavaztak a szocialisták

Képviselői indítványunk azt célozta, hogy a 2009. évi költségvetési törvény módosításával Pécs az Európa Kulturális Fővárosa Projekt sikeres megvalósításához pályázat keretében egymilliárd forintos önrészt tudjon lehívni. Ezt gátolták meg az MSZP képviselői - írják közös közleményükben baranyai fideszes és KDNP-s politikusok.


Dátum: 2009-06-23 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:30:37.996845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szili Katalin nem vett részt a szavazásban, a pécsi szocialista országgyűlési képviselők korábbi ígéretük ellenére nem támogatták azt az önálló képviselői indítványunkat, amelyet sürgősséggel próbáltunk az Országgyűlés elé vinni a nyári szünetre tekintettel - fogalmaz Hoppál Péter (Fidesz), Bánki Erik (Fidesz) és Hargitai János (KDNP).

Az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben a 2009. évi költségvetési törvény nem tartalmazza az önrészpályázatok nevesítettjei között Pécset és az EKF 2010 programot. Ezen mulasztás következtében Pécs nem tudja megpályázni az Európa Kulturális Fővárosa projekt sikeres megvalósításához elengedhetetlen 1 milliárd forintos önrészt, ugyanis a 19/2009. (IV. 8.) Önkormányzati Minisztériumi rendelet "az önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítése 2009. évi támogatásának rendjéről" nem tartalmazza az EKF projekt megvalósítását, mint támogatható célt.

A költségvetési törvény módosítása után a vonatkozó önkormányzati miniszteri rendelet módosításával már minden akadály elhárul, elhárult volna a projekt sikeres megvalósítása elől.

Ezért nyújtott be a Fidesz és a KDNP önálló képviselői indítványt a parlamentben, amely a 2009. évi költségvetési törvény módosításával lehetővé tette volna, hogy Pécs az Európa Kulturális Fővárosa Projekt sikeres megvalósításához hozzájusson az 1 milliárd forintos önrészhez. Az MSZP képviselői - korábbi ígéretük ellenére - ezt nem támogatták.

A parlament nyári szünetelése miatt az indítványt, házszabálytól eltérően és sürgősséggel kellett volna megtárgyalni, mert Pécs kifut az időből. Az MSZP azonban ezt megakadályozta. Ezzel nemet mondtak Pécsre és a pécsiekre - írják közös közleményükben az országgyűlési képviselők.

Kapcsolódó elemek