A Fidesz reagálása a kormányszóvivői tájékoztatóra
Dátum: 2009-06-23 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:30:40.840702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az építésügy helyzetén csupán adminisztratív döntésekkel már nem lehet érdemben javítani. Végre a szocialista kormánynak is meg kell értenie, hogy a hazai építőipar belső piacélénkítésre vár. A brutális megszorító intézkedések viszont napról-napra rontanak a nemzetgazdasági szempontból kiemelt fontossággal bíró építőipar helyzetén. A belső piac élénküléséhez világos lakáspolitikára, a lakásépítési és lakásvásárlási támogatások rendszerének visszaállítására, az épületkorszerűsítés forgalmi adójának kedvezményes adókulcsba történő besorolására, az épületkorszerűsítési alapok egységesítésére, a széndioxid-kvóta értékesítéséből származó költségvetési bevételek energiahatékonysági beruházásokra történő felhasználására van szükség.
Bencsik János (Fidesz)
országgyűlési képviselő