A Fidesz válaszlevele Lendvai Ildikónak
Dátum: 2009-06-23 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135634
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:30:44.644965, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Elnök asszony!
Orbán Viktor elnök úrnak küldött levelét köszönettel megkaptuk.
Engedje meg, hogy tájékoztassam arról, hogy amíg a Gyurcsány-Bajnai-korszak kormányai brutális megszorításokkal és alkalmatlan válságkezeléssel tarthatatlan helyzetbe hozták családok és nyugdíjasok százezreit, mi azért fogunk dolgozni, hogy a gazdasági növekedés újraindítása nyomán a lehető legtöbb segítséget nyújtsuk a magyar embereknek.
Egyúttal nagy tisztelettel kérem Elnök asszonyt, hogy győzze meg a szocialista kormányt: hagyjon fel az ingatlanadó bevezetésének előkészítésével, mert a következő polgári kormány hivatalba lépése után azonnal el fogja törölni ezt a rendkívül igazságtalan adófajtát.
Őszinte tisztelettel:
Szijjártó Péter