Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Válasz Lendvainak

A Fidesz azon fog dolgozni, hogy a gazdasági növekedés újraindítása nyomán a lehető legtöbb segítséget nyújtsa az embereknek - ezt válaszolta a Fidesz elnöki stábjának vezetője Lendvai Ildikó MSZP-elnöknek, aki kedden nyílt levélben kérdezte Orbán Viktort, hogy kormányra kerülése esetén mit tenne a 13. havi nyugdíjjal.


Dátum: 2009-06-23 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135638
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:30:45.987386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője válaszlevelében azt írta, hogy míg a Gyurcsány-Bajnai-korszak kormányai "brutális megszorításokkal és alkalmatlan válságkezeléssel" tarthatatlan helyzetbe hozták családok és nyugdíjasok százezreit, a Fidesz azért fog dolgozni, hogy a gazdasági növekedés újraindítása nyomán a lehető legtöbb segítséget nyújtsa a magyar embereknek.

A fideszes politikus az ingatlanadó kapcsán arra kérte Lendvai Ildikót, győzze meg a szocialista kormányt, hogy hagyjon fel az ingatlanadó bevezetésének előkészítésével, mert a következő polgári kormány hivatalba lépése után azonnal el fogja törölni ezt a rendkívül igazságtalan adófajtát.

Kapcsolódó elemek