Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mindig van lejjebb!

Draskovics Tibor sokszorosan túllépte hatáskörét a Hír TV-ügyben, ugyanis olyan akcióba kezdett, amely egy igazságügyi miniszter részéről a világ egyetlen országában sem megengedett: utasította a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjét egy nyomozás megkezdésére, holott erre Magyarországon csak egy személynek van joga, a legfőbb ügyésznek - szögezte le Balsai István szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-06-24 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135659
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:30:52.876956, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Mindig van lejjebb! (Balsai István)

A képviselő az egy évvel korábbi eseményekről ejtett szót: mint ismeretes, kábítószert akartak elrejteni a Hír TV két riporterének autójában, akik már korábban is zavarták Veres János "köreit" munkásságukkal. Ez az ügy akkor nagy sajtóvisszhangot váltott ki, s a szálak egészen Veres Jánosig, Draskovics Tiborig, és a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjéig jutottak el - emlékeztetett a fideszes politikus.

Draskovics Tibor túllépte hatáskörét - hangsúlyozta Balsai István a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjének a Hír TV-ügyben tett tanúvallomására utalva. Ebben Petőfi Attila elmondta: 2008. május 23-án Draskovics Tibor arról tájékoztatta, hogy Veres János tudomására jutott, a Hír TV két riportere kábítószer fogyasztó és kábítószer terjesztő - fogalmazott a fideszes honatya.

Ezt követően Draskovics Tibor 2008. június 1-jén felhívta Petőfi Attilát, és jelezte, hogy információkkal rendelkezik arról: mikor, hol, és mennyi kábítószert fognak találni a riportereknél - szögezte le a politikus, majd hozzátette: Draskovics Tibor hatalmas buzgalommal fedezte ezt a tranzakciót, ahelyett, hogy meggátolta volna. Draskovics Tibor abban működött közre, hogy megtörténjen a "hatalmas" lebuktatás, de ehelyett csak egy hatalmas fiaskó történt, ugyanis nem kábítószert, hanem sütőport találtak az újságírók kocsijában.

Balsai István kijelentette: amint a Fidesz olyan pozícióba kerül, hogy át tudja nézni az ügy minden, eddig még nem tisztázott részletét, akkor ezeket az információkat nyilvánosságra fogja hozni.

"Láthatjuk, mindig van lejjebb. A kérdés csak az, hogy mennyi ideig akarja még Draskovics Tibor ilyen előzmények után betölteni miniszteri pozícióját?" - tette fel a kérdést a fideszes képviselő.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4513, 'source_type': 'media', 'source_id': 3284, 'target_type': 'article', 'target_id': 91151, 'relation_type': 'describes'}