Friderikusz az elnököt szalasztotta volna útleveléért
Nincs annál természetesebb, hogy szocialista módra a köztársaság csatlakozását az unióhoz nem a köztársasági elnök írja alá. Miként nincs annál sem természetesebb, hogy egy köztársaságban az ember a köztársaság elnökét ugrasztja az útleveléért, ha otthon felejtette. Magától értetődik az is, hogy közjogi méltóságok várnak rá, ha késik. Evidens, főként ha az anyakönyvbe Friderikusz Sándorként vezették be.
Dátum: 2003-04-18 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:41.180214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Friderikusz Sándor a minap lejárt útlevéllel érkezett meg Ferihegyre, hogy a hivatalos magyar küldöttséggel Athénba igyekezzen. Mindez úgy háromnegyed órával az indulás előtt fel is tűnt a showmannek, aki, hogy mi tévő legyen, ekkor erősen gondolkodóba esett.
Először az az ötlete támadt, hogy az otthon felejtett másik útleveléért a szomszédba a Magyar Köztársaság elnökét szalasztja át: "kedves elnök úr, ugyan már legyen szíves idehozni a passzusom!" E nagyszerű gondolat azonban hamvában holt el, mert Mádl Ferenc otthonából korábban hajtatott el.
Friderikuszéknak ekkor az jutott az eszébe, hogy talán mégis csak a sofőrt kellene elküldeni érte. Igen ám, de az állami delegáció miatt ez idő tájt már lezárták a ferihegyi gyorsforgalmi utat. Sebaj, egy telefon ide, egy másik oda, s a köztársasági őrezred tagjai csodák csodájára megnyitották előtte az utat.
Mondani nem kell: a televíziós végül elérte a gépet.
Nem volt nagy kunszt, mert a közjogi méltóságokkal zsúfolt járat indulását hozzáigazították.
fidesz.hu