Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kérdések a Deloitte pályázatnyerésének körülményeiről

Írásbeli kérdéseket intézett egyebek mellett a Deloitte Zrt. pályázatnyerésének körülményeiről és a cég adózásáról Cser-Palkovics András fideszes országgyűlési képviselő Varga István gazdasági miniszterhez szerdán.


Dátum: 2009-06-24 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135681
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:30:59.811645, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz helyettes szóvivője a következő kérdéseket tette fel a gazdasági miniszternek: mi az oka annak, hogy a pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozó ügyekben a gazdasági tárca írta ki a pályázatot? Helyesnek tartja-e hogy egy olyan cég kap állami megbízást, amely a jelek szerint maga is alkalmazza az "adóalap-csökkentési technikákat"? Határidőben átadta-e a nyertes pályázó a felmérést a minisztériumnak? Amennyiben nem, úgy a minisztérium milyen szankciókat alkalmaz? Nyilvánosságra hozza-e a tanulmányt a minisztérium?

A gazdasági tárca közbeszerzési eljárást írt ki az államigazgatási szabályozásból fakadó terhek áttekintő vizsgálatáról, ennek lett a nyertese a Deloitte Zrt. A tanácsadó cégnek többek között az adó- és járulékadminisztrációval kapcsolatos terhekről, továbbá azok költségeiről is felmérést kellett készítenie.

Cser-Palkovics András levelében emlékeztetett arra, hogy a pályázat kiírásakor a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetője Bajnai Gordon, a Deloitte elnök-vezérigazgatója pedig az azóta pénzügyminiszternek éppen Bajnai Gordon által jelölt Oszkó Péter volt. Az üggyel kapcsolatban gyanús körülménynek nevezte, hogy "bár az eljárás tárgya valójában inkább pénzügyminisztériumi hatáskörökre terjed ki, a megbízás mégis a gazdasági tárcától származott". További érdekességként említette, hogy "a felmérésnek már el kellett volna készülnie, de sajtóhírek szerint a munka még nem zárult le".

A cégcsoport viszont azt állította a Magyar Hírlap főszerkesztőjének címzett, de kedden az MTI-hez is eljuttatott helyreigazítási kérelmében, hogy két társaságuk milliárdos nagyságrendben fizetett adót és járulékokat.

A Magyar Hírlap keddi számában ugyanis azt írta: az adótanácsadó cég a jelek szerint maga is alkalmazza az adóalap-csökkentési technikákat, hiszen a cégnyilvántartásból elérhető legfrissebb, tehát 2008-as pénzügyi beszámoló szerint tavaly mindössze 5,5 millió forintot fizetett be a központi költségvetésbe.

A Magyar Hírlap megjegyezte, hogy a kis- és középvállalkozások adminisztrációs terheinek teljes köréről készít átfogó felmérést a Deloitte Zrt. a gazdasági tárca megrendelésére 107,4 millió forintért. Mint írták, a felmérésnek és elemzésnek már el kellett volna készülnie, ám ez mind a mai napig várat magára.

A Magyar Hírlap azon közlésével kapcsolatban, hogy a felmérésnek és az elemzésnek már el kellett volna készülnie, Gion Gábor, a Deloitte Zrt. vezetője úgy reagált: a cikkben tévesen sugalmazták, hogy a cége nem teljesítette a hazai kis- és közepes vállalkozások adminisztratív terheinek felmérésére és elemzésére vonatkozó megbízását.

Kapcsolódó elemek