Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Önkormányzati ingatlanok használatát vizsgálnák Pécsett

Civil szervezetek által ingyenesen használt önkormányzati ingatlanok átadásának felülvizsgálatát kezdeményezi Pécsett Csizi Péter önkormányzati képviselő, a város népjóléti bizottságának fideszes elnöke, aki ezt számos feltételezett visszaéléssel indokolta az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.


Dátum: 2009-06-24 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:31:02.327478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az egyik ilyen eset a Komjáth Aladár utcai városi ingatlan esete, melyet egy bányászszakszervezet kapott meg 20 évre a várostól ingyen, de abban a mai napig az MSZP irodája üzemel" - olvasható a dokumentumban.

Csizi Péter utalt arra: az ingatlant 2003 óta térítésmentesen bérlő Mecseki Bányászok Szakszervezete még 2006-ban kérte a várost, hogy az hosszabbítsa meg szerződését, amit azzal indokolt, hogy évek óta ellátják a rehabilitált bányászok romló egészségi állapotával kapcsolatos jogi képviseletet, segítséget nyújtanak a bányászözvegyek rendkívüli nyugdíjellátásának intézéséhez.

A közgyűlés 2006. decemberi ülésén úgy határozott, hogy a Mecseki Bányászok Szakszervezete által bérelt ingatlant, illetve a bérleti szerződést 20 évre, 2026-ig meghosszabbítja, ezért díjat pedig továbbra sem állapít meg.

"Azt, hogy az ingatlan hogyan és milyen körülmények között jutott az MSZP-hez, nem lehet tudni, erre is választ vár a bizottság" - hangsúlyozta Csizi Péter.

A politikus szerint felháborító és elfogadhatatlan az, hogy az MSZP olyan ingatlanban működtet pártirodát, amelyet a pécsiek pénzéből egy civil szervezet számára, karitatív célokra adott át az önkormányzat.

"Pécsnek és a pécsieknek nincs több elherdálni való pénze, mert milliárdok folytak ki a város kasszájából az elmúlt 11 évben. Azért van szükség az átvilágításokra, hogy kiderüljön, kik a felelősek a korábbi hibás döntésekért. Arra törekszünk, hogy személyi felelősségre vonás történjen minden ügyben, amely során kár érte a várost. Véget kell vetni annak a felelőtlen pénzszórásnak és mutyizásnak, amely az elmúlt években folyt Pécsett" - fogalmazott.

A bizottsági elnök hozzátette: amennyiben a vizsgálatok során felmerül a törvénytelenség vagy a hűtlen kezelés gyanúja, megteszik a szükséges jogi lépéseket is, hogy a felelősöket megbüntessék.

Kapcsolódó elemek