Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormánnyal is szakíthat ősszel az MSZDP


Dátum: 2009-06-26 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135737
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:31:17.940207, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánytól is megvonhatja támogatását ősszel a Kapolyi László vezette Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) - értesült a Magyar Hírlap.

Az MSZDP nem kér a jelenlegi kormány neoliberális politikájából - mondta a lapnak Hárs Gábor, országgyűlési képviselő, aki az MSZP frakció tagja. Hozzátette: a politikai térfél baloldalán, a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalommal közösen próbálnak érvényesülni. A Magyar Hírlap úgy tudja: az MSZDP kétnapos elnökségi ülésén határoznak arról, hogy ősszel, a következő parlamenti ülésszaktól átüljön-e a függetlenek közé Kapolyi László és Hárs Gábor. A lap megjegyzi: az MSZDP két politikusa jelenleg az MSZP frakció tagjai.

Kapcsolódó elemek