Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elegendő lenne szélerőműveket használni?

Amerikai kutatók számításai szerint az egész emberiség áramszükségletét fedezni tudná egy szélerőművekből álló világméretű hálózat.


Dátum: 2009-06-26 09:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135743
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:31:19.717783, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Harvard Egyetem kutatói a szélenergia globális potenciáljának felméréséhez 50x67 kilométeres, száz méter magasságú egységekre osztották fel a Földet.

Ezután a sűrűn lakott területekhez közel lévő, illetve erdős vagy nagyrészt hóborította vidékeken elhelyezkedő cellákat kizárták a rendszerből, a tengerpartok mentén húzódó, legfeljebb 200 méter vízmélységű sávokat azonban beszámították.

A számítások alapján az így fennmaradó területen szélkerekek segítségével akár 1,3 millió terawattóra áramot is lehetne termelni évente.

A kutatók hangsúlyozták: a Nemzetközi Energiaügynökség adatai szerint 2006-ban a világ áramfogyasztása alig haladta meg a 15 ezer terawattórát, ami a potenciál mindössze 1,2 százaléka.

Kapcsolódó elemek