Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Még hány szerződéshez jutott a Deloitte?

Hány zsíros falatot kapott még a Deloitte, közvetlenül az Ön miniszterré válása előtti hetekben, hónapokban? - érdeklődik írásbeli kérdésében Cser-Palkovics András Oszkó Pétertől.


Dátum: 2009-06-26 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:31:22.372138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Úr!

Alig néhány napja annak, hogy nyilvánosságra került: a gazdasági tárca közbeszerzési eljárást írt ki az államigazgatási szabályozásból fakadó terhek áttekintő vizsgálatáról, amely pályázat nyertese a Deloitte Zrt. lett. A mai sajtóhírek pedig már egy újabb a Deloitte részére adott állami megrendelésről, illetve egy újabb szerződésről írnak. Most éppen az európai uniós forrásokból finanszírozott fejlesztések értékelését végzi majd a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség részére. A pályázatok kiírásakor, illetve a szerződések megkötésekor a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetője Bajnai Gordon, a Deloitte elnök-vezérigazgatója pedig Ön volt.

Tisztelt Miniszter Úr!

- A fenti tények ismeretében kérem, válaszoljon arra a kérdésre, hogy hány ilyen szerződés esik majd még ki a szekrényből?

- Hány zsíros falatot kapott még a Deloitte, közvetlenül az Ön miniszterré válása előtti hetekben, hónapokban?

Várom Miniszter Úr megtisztelő válaszát!

dr. Cser-Palkovics András

országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek