Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz elutasítja Kökény kijelentését

Kökény Mihály, az MSZP IX. kerületi elnöke tegnapi sajtóközleményében kijelentette, hogy csak "hagyományból" választottak ellenzéki képviselőt alpolgármesternek.


Dátum: 2009-06-26 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:31:26.283184, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kökény Mihály, az MSZP IX. kerületi elnöke tegnapi sajtóközleményében elfelejtett egy fontos tényt közölni, mégpedig azt, hogy a testületi ülésen az egykori frakcióvezető után újabb két szocialista képviselő jelentette be, hogy kilép az MSZP-frakcióból, és ül át a függetlenek közé. Ezzel az elnök úr által kerület-vezetőként említett MSZP-SZDSZ koalíciónak megszűnt a testületi többsége - áll a Ferencvárosi Polgári Frakció és a Fidesz Ferencvárosi Szervezetének közleményében.

Emlékeztettek: a kerület további zavartalan működése érdekében Gegesy Ferenc független polgármester javasolta, hogy a képviselő-testület legnagyobb létszámú frakciója, a Ferencvárosi Polgári Frakció alpolgármesterrel is segítse munkáját. A Polgári Frakció tagja, Bácskai János országgyűlési képviselő alpolgármesterré választását a képviselő-testület többsége támogatta.

A Ferencvárosi Polgári Frakció, illetve a Fidesz Ferencvárosi Szervezete nevében kijelentjük, hogy Kökény Mihály felvetését, mely szerint az alpolgármesteri választás egyfajta "nagykoalíciós típusú együttműködés" kezdetét jelentené, határozottan visszautasítjuk - tették egyértelművé.

Kapcsolódó elemek