Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szívükön viselik az idősek sorsát

A Szarvas külterületi Ezüstszőlőben tegnap avatták fel az idősek és fogyatékkal élők klubját. Az ünnepség hivatalos programját baráti együttlét követte, ahol közösen örülhetett az új létesítménynek a lakosság és azok, akik a klubház megvalósításáért dolgoztak.


Dátum: 2003-04-18 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9501
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:43.008707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tegnapi avató ünnepségen Babák Mihály polgármester emlékeztetett rá, a klubház létrehozásával a települési önkormányzat a lakosság kérését teljesítette. A sikerben nagy része volt Domokos László országgyűlési képviselőnek, aki a választói körzetét a szociális válságkezelő program részesévé tette. Ennek köszönhetően valósult meg a szarvasi Bethlen utcai idősek és fogyatékkal élők klubja és e program jóvoltából jöhetett létre most az Ezüstszőlői klub. A város az idősellátásban további klubházak létesítését tervezi.

A ház falán emléktáblát avattak. Ezen örökítették meg, hogy a szarvasi önkormányzat a megvalósuláshoz 2,5 millió forint saját erőt biztosított, az egészségügyi minisztérium 3,7 millió forint, a szociális minisztérium 3,6 millió forint pályázati támogatást nyújtott.

Domokos László köszöntőjében úgy fogalmazott, elismerésre méltó, ahogy Szarvas az idős lakosairól gondoskodik. Az ezüstszőlői klubház a külterület sajátosságaiból adódóan az egész lakóközösség szempontjából kitüntetett szerepet kap.

Az ünnepségen Ladislav Fischler, a Szlovák Köztársaság konzulja is gratulált. Hozzátette, e létesítmény is jelzi, hogy az önkormányzat mennyire szívén viseli a szarvasi szlovákság sorsát.

Cs. R., Békés Megyei Hírlap, 2003. 04. 18.

Kapcsolódó elemek