Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Borkai Zsolt a Fidesz győri szervezetének új elnöke

Borkai Zsolt győri polgármestert választották a Fidesz helyi szervezetének elnökévé. A tisztújítás eredményét pénteken sajtótájékoztatón ismertették.


Dátum: 2009-06-26 18:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:31:30.175131, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új elnök Szijjártó Pétert követi a párttisztségben. A korábbi elnök nem jelöltette magát, mivel jelenlegi pozíciója és pártbeli feladatai miatt a továbbiakban nem tudja ellátni a győri csoport vezetését. A Fidesz elnöki stábjának vezetője ezt levélben közölte a csütörtök esti plénummal, mivel sportsérülése miatt személyesen nem tudott megjelenni.

Egyúttal azt kérte a tagságtól, hogy támogassák Borkai Zsoltot, aki továbbviszi az általa folytatott munkát.

Borkai Zsolt a sajtótájékoztatón hangoztatta: továbbra is elsődlegesnek tartja a város érdekét, fejlődését, s bízik benne, hogy ehhez megkapja a Fidesz városi szervezetének támogatását.

Az új elnök elsődleges célja, hogy olyan ütőképes csapattá erősítse a Fidesz győri szervezetét, amely a pártot a jövő évi parlamenti és az önkormányzati választásokon is sikerre viszi.

Borkai Zsolt szólt arról is, hogy a korábbi kilenc tagú elnökséget hét tagúra szűkítették. Ők alelnöki pozíciót töltenek be, s valamennyien felelősek egy-egy munkaterületért. Kabineteket is alakítottak a hatékonyabb munka érdekében.

Borkai Zsolt a Fidesz-KDNP támogatásával nyerte el Győrött a polgármesteri tisztséget 2006 őszén. A Fideszbe ez év tavaszán lépett be.

Kapcsolódó elemek