Gyurcsányi hangon szólt Dávid Ibolya
Dátum: 2009-06-27 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:31:32.793534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsányi hangon szólt a magyar igazságszolgáltatásról a volt igazságügyi miniszter, az MDF jelenlegi elnöke. Dávid Ibolya sorozatos jogsértésekkel vádolta meg a köztelevízióban az ügyészséget, amely gyanúsítottként hallgatná ki a politikust az általa kirobbantott megfigyelési botrányban.
Dávid Ibolya - egyebek mellett - azzal vádolta meg az ügyészséget, hogy szócsőként használja az ellenérdekű felet, az UD Zrt. nevű vagyonvédelmi céget, amelyet egyébként tönkretett a botrány.
Az MDF elnöke tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el Csányi Sándor sérelmére, noha az ügyészség szerint a politikus zsarolni vagy kényszeríteni próbálta a bankárt, miután lejátszotta neki a telefonbeszélgetést.