A reményekből sok minden nem teljesült
Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jog, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke találkozott Budapesten, szombaton Horst Köhler német államfővel.
Dátum: 2009-06-27 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135793
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:31:35.863174, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balog a fidesz.hu érdeklődésére elmondta: a határnyitás 20 éves évfordulójára érkezett hazánkba Horst Köhler német államfő és kért egy külön találkozót olyan emberektől, akik annak idején részt vettek a határnyitás eseményeiben. Miután én - fogalmazott Balog - akkor a Csillebérci Úttörőtáborban az NDK-s menekültek lelkigondozója voltam, ezért az a megtiszteltetés ért, hogy találkozhattam a köztársasági elnök úrral.
Elsősorban arról beszéltünk - fogalmazott a fideszes politikus -, hogy a 20 ével ezelőttiekhez képest hogyan áll ma Magyarország. Mint Balog Zoltán elmondta: sajnos szomorúan meg kellett állapítanunk, hogy a reményekből sok minden nem teljesült,és elsősorban szociálisan, de lelkileg is mintha rosszabb helyzetben lennénk, mint a kilencvenes évek elején.
Valószínűleg ez annak köszönhető - fogalmazott az országgyűlési képviselő -, hogy tovább élnek olyan dolgok, amikről azt hittük, hogy végük szakadt 1990-ben. A máig cipelt örökség miatt most úgy tűnhet, hogy a demokrácia kevesebbet tudott adni a polgárainak, mint a diktatúra adott - például a szociális biztonság tekintetében, amibe nem szabad belenyugodnia senkinek sem aki demokrata.
Igen sok dologban inkább visszaléptünk, mint előre - összegezte az elmúlt 20 évről folytatott beszélgetést az Országgyűlés emberi jog, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke. Balog kifejtette, hogy szó volt arról is: fontos lenne, ha kialakulna az emberjogi kultúrának a tisztelete, és ha az ilyen értékek a politikai diskurzus középpontjába kerülnének, hogy a politikusok számot adhassanak arról, milyen elvek mentén is képviselik választóikat.
Németországban külön kialakult gyakorlata van már annak, hogy a politikusok érékvállalásukról beszélnek, amit a köztársasági elnök úr is szívesen alkalmaz - tette hozzá a képviselő. Balog felidézte, hogy megígérte a német államfő: hajlandó egy következő látogatás keretében előadást tartani arról, hogy mit jelent neki a keresztényi hit a közéleti cselekvés szempontjából, mert, mint fogalmazott: az embereknek fontos, hogy lássák, milyen értékek alapján tesszük, amit teszünk.