Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iskolabezárások Egerben

Elképesztő, átgondolatlan, kiérleletlen és kicsinyes az a koncepció, amelynek keretében kilenc oktatási intézményt érintő átszervezésre készül Eger szocialista-liberális vezetésű önkormányzata - mutatott rá Homa János, a Fidesz parlamenti képviselője pénteki, a hevesi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-04-18 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9504
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:43.928454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Homa János utalt a Fidesz 2002-es választási programjában szereplő egy mondatra, amely szerint, "ahol bezárnak egy iskolát, ott a jövő is bezárul". Úgy vélekedett: a szocialista-liberális városvezetés, most az intézményrendszer leépítésével akarja megteremteni a pedagógusok az 50 százalékos béremelésének a fedezetét.

Közlése szerint a tervezet tartalmát nem vitatták készítői az érintett intézmények pedagógusaival, a szülőkkel és az érdekképviseletekkel.

A politikus felidézte, hogy a csökkenő gyermeklétszámra hivatkozó koncepció négy általános iskolát, az egyik verzió szerint két, a másik szerint három intézménnyé vonna össze, egy ötödiket pedig új helyre költöztetne az önkormányzat.

Mint mondta: ezzel szemben a csökkenő osztálylétszámok alkalmat adhatnának az elmélyültebb tanulásra.

Homa János képtelenségnek tartotta, éppen az uniós csatlakozás küszöbén akarják felosztani a mezőgazdasági szakiskolát két másik középfokú szakközépiskola között, akkor szüntetnék meg az intézményt, amikor Magyarország éppen a mezőgazdaság területén képes a leginkább helyt állni az unióban.

Ugyancsak kifogásolta, hogy a Dobó István Gimnáziumban megszűnne a 8 osztályos oktatás.

Törőcsik Miklós, a város oktatásért felelős alpolgármestere, a gyermeklétszám csökkentésével és a szakképzési struktúra megújításának szándékával indokolta a racionalizálási program végrehajtásának szükségességét.

Az átszervezési koncepció ellen egyébként, az önkormányzat április 24-i ülését megelőzően, 23-án demonstráció keretében szándékoznak tiltakozni az érintett intézmények dolgozói, a szülők és a diákok képviselői.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek