A fővárosi Fidesz-KDNP ezúttal egyetért Demszkyvel
A Fidesz-KDNP fővárosi frakciószövetsége egyetért a főpolgármesterrel az ingatlanadó elleni fellépésben; Demszky Gábor ebben számíthat a fővárosi ellenzék egységes támogatására - közölte Tarlós István az MTI-vel hétfőn.
Dátum: 2009-06-29 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135833
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:31:48.497494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Demszky Gábor főpolgármester - az ellenzékhez hasonlóan - a budapestieket különösen sújtó adófajta bevezetése ellen foglalt állást" - emlékeztet közleményében a Fidesz-KDNP fővárosi frakciószövetségének elnöke.
Az MSZP politikusai a jelek szerint mégis komolyan elszántak a vagyonadónak nevezett, valójában ingatlanadó bevezetésében - jegyzi meg közleményében Tarlós István.
A szabadságát külföldön töltő főpolgármester hétfőn az MTI-nek beszélt arról is, hogy az ingatlanadóval kapcsolatos nézetei nem változtak, azt jelenlegi formájában továbbra sem tartja elfogadhatónak.