Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Intézményes magyarüldözés Szlovákiában?

Szlovákia parlamentje az elmúlt napokban tárgyalta, és holnap fogadja el az államnyelvről szóló törvényt - hívta fel a figyelmet napirend előtti felszólalásában Németh Zsolt.


Dátum: 2009-06-29 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:31:48.847436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Intézményes magyarüldözés Szlovákiában? (Németh Zsolt)

A Fico-kormány három éve bővelkedett a nyílt magyarellenes intézkedésekben - emelte ki, hívószavakként említve Malina Hedviget, Dunaszerdahelyet, a benesi dekrétumok megerősítését célzó országgyűlési határozatot, a KMKF-et elítélő tavaly decemberi, illetőleg a Fideszt és az MKP-t elítélő június 3-ai parlamenti határozatot. "Mégis úgy gondolom, hogy most az államnyelvről szóló törvény mindennek a teteje, hiszen a második világháború óta kisebbségi nyelvhasználatot büntető jogszabály Európában nem született, sem Keleten, sem Nyugaton. Azt hiszem, nem túlzok, hogyha azt mondom, hogy ez nem más, mint az intézményes magyarüldözésnek a bevezetése Szlovákiában" - fűzte hozzá.

Mit akarhat Szlovákia?- tette fel a kérdést. "Én úgy vélem, hogy a válasz nagyon egyszerű, Magyarország jelenlegi helyzetét, gyengeségét kihasználva Szlovákia fel akarja borítani a kisebbségi status quo-t" - fejtette ki, hozzátéve: le kell szögeznünk, hogy elfogadhatatlan az anyanyelvhasználat bármiféle korlátozása ahhoz az állapothoz képest, ami Szlovákia európai uniós csatlakozásának pillanatában érvényben volt. Mint mondta, bízik abban, hogy ebben kialakítható egy egyetértés a magyar Országgyűlés pártjai és a kormány között.

2006 óta Magyarországon fenntartottuk a pártok közötti konszenzust a Szlovákia-politika tekintetében, 2008 decemberében politikai nyilatkozatban álltunk ki a felvidéki magyarok jogainak védelmében, illetve a kiegyensúlyozott magyar-szlovák kapcsolatok mellett - jelentette ki.

A Fidesz részéről jelezte: készen állnak a konszenzus fenntartására és az egyeztetésre a jelenlegi helyzetben is. Hozzátette: a Bajnai-kormánynál ugyanakkor az elbizonytalanodás és a gyengeség jelei tapasztalhatóak, majd megjegyezte: a gazdasági nehézségek ellenére ez nem megengedhető.

Mint elmondta, a június 3-ai kormánynyilatkozatra és a parlamenti nyilatkozatra például két hétig nem reagált a magyar kormány. Az államnyelvtörvény ügyében nem ismeretes számára a magyar álláspont, illetőleg nem ismeretesek azok a diplomáciai kezdeményezések, amelyeket Magyarország tesz - emelte ki.

Mint fogalmazott, Balázs Péter a magyar-szlovák kapcsolatok új korszakáról beszél. "Mire gondolhat a külügyminiszter úr? Talán arra, hogy Szlovákia ígérete ellenére még azt sem tette lehetővé, hogy az államnyelvtörvényről Magyarország és Szlovákia konzultáljon?" - tette fel a kérdést, hozzáfűzve: napirenden van a miniszterelnöki találkozó, sőt az Európa Tanács legutóbbi ülésén az energiaszabályozói együttműködési ügynökség székhelyéért folyó versenyben Magyarország Szlovákiát támogatta Romániával és Szlovéniával szemben, miért?

Kiemelte, a Fidesz elvárja azt, hogy a magyar kormány erélyesen lépjen fel a két- és többoldalú fórumokon a szlovák államnyelvtörvény elfogadása ellen.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 168, 'source_type': 'media', 'source_id': 3300, 'target_type': 'article', 'target_id': 91251, 'relation_type': 'describes'}