Semmi értelme az ingatlanadóról szavazni!
Akármit csinál az MSZP saját magán belül, akárhogy dönt az SZDSZ, a Fidesz és a KDNP álláspontja az ingatlanadó, a gyes és a gyed kérdéseiben egyértelmű - szögezte le az újságírók előtt Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes-szóvivője a végszavazás előtt a Parlamentben.
Dátum: 2009-06-29 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:31:53.369801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint fogalmazott, ezek a változtatások nemcsak szakmailag vállalhatatlanok, de politikailag is értelmetlenek. A politikus hozzátette: bármilyen formában kerül is elfogadásra ma az ingatlanadó, a Fidesz hatalomra kerülés esetén el fogja törölni ezt az adónemet, ezért a mai szavazásnak valójában semmi értelme nincs.
Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP Népjóléti kabinetének vezetője kiemelte: az Országgyűlés vegye figyelembe a köztársasági elnök észrevételeit. "Vegye figyelembe, hogy nincs munkahely, nincs bölcsődei férőhely" - húzta alá a honatya, kiemelve: éppen ezért azt javasoljuk a kormánypárti képviselőinek, ne támogassák a kormány javaslatát, hanem tartsuk meg közösen a gyes és a gyed intézményét abban a formában, amelyben jelenleg is van.
Amennyiben ez nem történik meg, a Fidesz és a KDNP kormányalakítás után a családtámogatási rendszer átalakítása és újrarendezése keretében foglalkozni fog ezzel a kérdéssel - jegyezte meg végül.