Ki a felelős a rosszul kiírt pályázatokért?
Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő hétfői interpellációjában arra kért választ Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztertől, hogy a JEREMIE program keretében kiírt pályázatok miért is lettek visszavonva.
Dátum: 2009-06-29 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:31:54.364530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ott hangzott el az is - tette hozzá a politikus -, hogyha ez nem történik meg, nem beszélhetünk gazdaságélénkítésről. Az önök által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint eddig összesen 313 milliárd forint kifizetése történt meg, és a JEREMIE mikrohitel program esetében 5,82 milliárd forint értékben jutott hitelhez 1100 vállalkozás.
Gazdasági szakemberként ezt sikernek tartja, ez a gyors szakértői válságkezelés? - tette fel a kérdést Szatmáry Kristóf. Mint mondta: a mai napig senki sem tudja, szerintem még önök sem, hogy az agyonhirdetett 1400 milliárd forintból vajon hányan kaptak támogatást, és milyen mértékben sikerült tompítani a válság hatásait? A JEREMIE programot - mondta Szatmáry - önök nagy hírveréssel csodafegyverként emlegetik 2007. január óta, azóta azonban nem sikerült még 6 milliárd forint értékben sem felhasználni a forrásokat.
A képviselő szerint a legfrissebb fejlemény pedig az, hogy eredménytelenné nyilvánították azt a JEREMIE pályázatot, amelynek révén, rövid időn belül 35 milliárd forinthoz juthattak volna a kis- és középvállalkozások. Beszélt arról is, hogy az eredeti határidő május 12-e volt, akkor már egyszer elhalasztották az eredményhirdetést, és június 11-ére ígérték, azonban most ezt is elhalasztották. A hírek szerint - fogalmazott a fideszes politikus - a döntést nem is az Irányító Hatóság, hanem egy úgynevezett vének tanácsa hozta meg, akiknek a kilétét azonban homály fedi.
A Fidesz országgyűlési képviselője rámutatott: az érintettek szerint olyan befolyásos pályázók végeztek a háttérben aknamunkát, akiknek nem volt esélyük most tisztán nyerni, ezért inkább megfúrták az egészet, ha már ők nem akkor inkább senki se. A csalódott pályázók szerint politikailag egyszerűen vállalhatatlan, hogy mögöttes marakodás miatt ezeket a forrásokat nem használhatják fel a gazdaság szereplői.
Szatmáry Kristóf az alábbi kérdéseket fogalmazta meg interpellációjával kapcsolatosan:
1. Mire számíthatnak azok a becsületes pályázók, akik már májusban jogosultak lettek volna a támogatásra?
2. Mi a késlekedés valódi oka, és mikor születik végre döntés?
3. Lehet hinni annak, hogy az új pályázati kiírások július 15-ig megjelennek?
4. Hol születnek döntések, ha nem az Irányító Hatóságban?
5. Ön szerint nem kellett volna már jóval korábban elérhetővé tenni ezeket a forrásokat a vállalkozások számára?
Varjú László államtitkár válaszában kijelentette, hogy Magyarország egyedülálló a kockázati tőke pályázatok tekintetében, és nincs lemaradása a gazdaságélénkítő támogatások területén, hanem ellenkezőleg: pont az élen jár.
Szatmáry Kristóf végezetül ismét feltette a kérdést: ki a felelős azért, hogy 4 hónap után rájöttek, rosszul írták ki a pályázatokat és ezért nem tudják értékelni azokat. Szatmáry nem fogadta el az államtitkár válaszát, a képviselők viszont 181 igen, 149 nem és 13 tartózkodás mellett támogatták azt.