Törvénymódosítás a nemzeti vízvagyon védelmére
Elfogadta az Országgyűlés a nemzeti vízvagyon privatizációjának megakadályozására az állami vagyonról szóló törvény módosítását hétfőn. A képviselők 346 igen, 16 nem szavazattal és egy tartózkodással fogadták el a javaslatot, amely kibővíti a tartós állami tulajdonban működő vállalkozások körét az öt magyarországi regionális vízművel.
Dátum: 2009-06-29 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135857
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:31:56.202290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fónagy János és Ékes József (mindketten Fidesz) az indítványban azt javasolta: a Dunamenti Regionális Vízmű, a Dunántúli Regionális Vízmű, az Észak-dunántúli Regionális Vízmű Zrt., az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt., illetve a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. 75 százalék plusz egy szavazat arányban állami tulajdonban maradjon.
Az indítványt Veres János volt pénzügyminiszter és SZDSZ frakció 15 tagja - köztük Kóka János frakcióvezető, és Fodor Gábor pártelnök - nem szavazta meg.
A Fidesz a nemzeti vízvagyon privatizációjának megakadályozása érdekében nyújtotta be a javaslatot, amely 75 százalék plusz 1 szavazat állami tulajdoni hányadot határoz meg valamennyi - a dunamenti, a dunántúli, az észak-dunántúli, az észak-magyarországi és a tiszamenti - regionális vízművek esetében.
A módosítás változatlanul hagyja a korábban is tartós állami tulajdonban lévő vállalatok listáját, illetve azok állami tulajdoni hányadát. Korábban összesen 48 tartós állami tulajdonban lévő társaság szerepelt az állami vagyonról szóló törvény mellékletében. A listán egyebek mellett 22 erdőgazdálkodás, valamint a Magyar Államvasutak Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., és a Szerencsejáték Zrt. szerepel teljes állami tulajdonban lévő cégként, míg a Magyar Villamos Művek Zrt.-ben és a Magyar Posta Zrt.-ben 75 százalék plusz 1 szavazat tulajdoni hányada van a magyar államnak.