A kormány ajándéka a közszférában dolgozóknak a nyaraláshoz
Nem elég, hogy a kormány megszüntette a közszférában dolgozók 13. havi fizetését, majd befagyasztotta a reálkereseteket, most még az eddigi keresetkiegészítést is vagy teljesen elvonja, vagy jelentősen csökkenti - jelentette ki Bernáth Ildikó keddi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2009-06-30 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135884
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:32:04.980737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Július elsejétől jó néhány új megszorító intézkedés lép életbe: 20 százalékról 25 százalékra emelkedik az áfa - jelentősen növelve az alapvető élelmiszerek árát -, valamint az üzemanyagok ára is folyamatosan emelkedik - sorolta a fideszes politikus.
Emellett július elsejével megszűntetik, vagy jelentősen megcsonkítják azt a maximum 15 ezer forint értékű keresetkiegészítést is, amit eddig a közszférában dolgozók kaptak meg - tájékoztatott a képviselő. A 13. havi juttatást utoljára 2007-ben fizette ki a kormány a közalkalmazottaknak, idén pedig ezt az egyszeri keresetkiegészítést is elvonják tőlük - mutatott rá Bernáth Ildikó, majd hozzátette: ez többek között súlyosan érinti az orvosokat, az ápolókat, a tanárokat és a tűzoltókat.
Ez az egyszeri - korábban maximum 15 ezer forintos - fizetéskiegészítés úgy alakul át, hogy 131 ezer forint alatti bruttó kereset alatt maximum 10900 forintos keresetkiegészítésre lehet számítani, míg 131 ezer forint feletti bruttó fizetés esetében minél nagyobb valakinek a keresete, annál kevesebb keresetkiegészítést kap, 191 ezer forintos fizetés felett pedig egyáltalán nem jár már a keresetkiegészítés - húzta alá a politikus.
Ezek a plusz terhek és újabb elvonások súlyosan érintik a családokat, főleg így nyaralás, és a nemsokára esedékes iskolakezdés előtt - mutatott rá Bernáth Ildikó.