Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pénzmegvonás miatt komoly gondok a zalai kórházban

Júliustól az eddigi havi 800 millió forint helyett csak 730 milliós támogatást kap az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól a Zala Megyei Kórház, a főigazgató szerint mindezt a betegek is érezni fogják. Mindeközben a hódmezővásárhelyi önkormányzat számba veszi azokat a károkat, melyeket a 2007-es kórházi ágyszámcsökkentés okozott a helybélieknek.


Dátum: 2009-06-30 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:32:06.064195, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megváltozott finanszírozás miatt júliustól az eddigi havi 800 millió forint helyett csak 730 milliós támogatást kap az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól a Zala Megyei Kórház, ebből az összegből már nem tartható fenn a betegellátás eddigi színvonala - közölte kedden Zalaegerszegen Csidei Irén főigazgató. A főigazgató szerint mindezt a betegek is érezni fogják, nőnek a várólisták, felülvizsgálják az ellátható betegek számát, a dolgozók pedig nem kapják meg a kötelező béremelést sem. Ugyanakkor a betegeket mindenképpen el kell látniuk - tette hozzá a sajtótájékoztatón.

Azt mondta: a Zala Megyei Kórház a számítások szerint a támogatás csökkenése miatt év végéig több mint 400 millió forintos hiányt halmoz fel. A főigazgató beszélt arról is, hogy évek óta folyamatos megszorításokra kényszerülnek, további belső tartalékaik viszont már nincsenek.

Mindeközben nőtt a kórházban ellátott betegek száma. A kórházat fenntartó Zala Megyei Közgyűlés fideszes elnöke a tájékoztatón azt mondta: nem fordulhat elő, hogy az intézmény csődbe menjen, működését ha kell, újabb hitelek felvételével is biztosítják. Manninger Jenő szerint látható, hogy a kormány az önkormányzatokra akarja áthárítani az egészségügy finanszírozását, ez azonban nem folytatható a végtelenségig, az államnak kell megfelelő megoldást találnia.

Felmérik a károkat Hódmezővásárhelyen

Számba veszi a hódmezővásárhelyi önkormányzat azokat a károkat, melyeket a 2007-es kórházi ágyszámcsökkentés okozott a helybélieknek - jelentette be Lázár János (Fidesz) polgármester kedden az alföldi városban. Az Egészség és Igazság címmel induló akció során összegyűjtik a vásárhelyi kórház korábbi ellátási területéről azoknak a kárigényeit, akik úgy érzik, az ágyszámcsökkentésről hozott kormányzati döntés következtében kár érte őket - mondta sajtótájékoztatóján a politikus.

A következő hat hétben, július 1-je és augusztus 14-e között minden kedden és csütörtökön azok jelentkezését várják a vásárhelyi kórházban, akik nem jutottak megfelelő ellátáshoz, egészségi vagy mentális állapotuk romlott a döntés következtében, vagy anyagi káruk keletkezett azért, mert más városba kellett utazniuk kezelésre - tudatta a polgármester. Hozzátette: a kárigényeket összegyűjtik és az önkormányzat együtt, peres úton kívánja azokat érvényesíteni a kormányzattal szemben.

Kapcsolódó elemek