Lisszaboni Szerződés: feltételeket szabtak a németek
Egyelőre nem írhatja alá a német államfő a Lisszaboni Szerződést, mert annak ratifikálását feltételekhez kötötte az alkotmánybíróság. A Karlsruhéban székelő testülethez a szerződés ellen pártok, politikusok és magánszemélyek emeltek panaszt.
Dátum: 2009-06-30 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135894
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:32:08.206478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ma délelőtt kihirdetett ítéletében a német alkotmánybíróság alapjában véve összeegyeztethetőnek ítélte a német alkotmánnyal a Lisszaboni Szerződést, de feltételekhez kötötte annak ratifikálását.
A karlsruhei alkotmánybíróság állásfoglalása szerint a ratifikáció lezárása előtt szükség van a parlament két háza, a Bundestag és a Bundesrat beleszólási jogainak erősítésére. Így például az unió által hozott büntetőtörvények csak akkor léphetnek életbe Németországban is, ha a képviselőház is jóváhagyta azokat, továbbá az Európai Unió csak olyan új jogkörökkel ruházhatja fel magát, amelyeket a berlini törvényhozás is megszavazott.
Ezek után a jelenlegi helyzetben Horst Köhler államfő nem írhatja alá a ratifikációs dokumentumot, következésképpen az alkotmánybíróság ítélete késlelteti a ratifikációs folyamat lezárását Németországban.
A berlini kormány szóvivője máris jelezte, hogy a törvényhozás a nyári időszak alatt rendkívüli ülésen foglalkozik az alkotmánybíróság fenntartásaival.
A Lisszaboni Szerződés ellen két lépésben politikusok, pártok, illetve magánszemélyek nyújtottak be alkotmányos panaszokat.